Apáról fiúra szálló hagyomány?
Németh Ádám sofőr kollégánk felmenője nyomdokaiba lépve immáron két éve dolgozik cégünknél. Ádám édesapja, László Csaba – vagy ahogy a munkatársai ismerik, Laci Csabi – nyolc éve erősíti csapatunkat.
Hogyan öröklődött a szakma, melyek a közös pontok és mik a különbségek, ezekről a témákról beszélgettünk Németh László Csabával (60) és fiával, Ádámmal (26).
Miközben külön-külön beszélgettem velük, mindkettőjükből áradt a másik iránti szeretet és tisztelet, de nyíltan és őszintén beszéltek a sofőr szakma családi életükre gyakorolt hatásairól is.
Ismerjétek meg a tapolcai apa-fia páros történetét!
| László: „Kékkúton dolgoztam amikor Ádám három év éves lehetett. Egy éjszaka jó, ha négy órát aludtam, mert minden nap ingáztam Nyíregyháza-Miskolc-Debrecen útvonalakon. Egyszer, amikor otthon voltam, Ádám látta, hogy az édesanyját átölelem, majd azt mondta: „Anya ne szeresd, úgyis elmegy.” Nem sokkal később olyan munkát kaptam, ami mellett több időt tudtam a családdal tölteni, onnantól tartom magam igazi apának.” | Ádám: „Vannak szép emlékeim: mosolyogva idézem fel, amikor gyerekként a kamionosok által használt CB-rádióba én is beleszólhattam, nagyon boldog voltam… Az is megmaradt, hogy mindig hozott haza csokit, de én azt szerettem volna, ha többet van otthon, ha a tervezett idő előtt jön haza.” |
A szakma tovább öröklődésének problematikáját az is jelzi, hogy Ádám jelenlegi munkáját nem életpályának gondolja, mert fix idő intervallumra, határozott idejű szerződéssel dolgozik cégünknél jövő júniusig. A tapolcai fiatalember egy biztonságos anyagi bázis gyűjtését tűzte ki célul, de később eredeti szakmájában szeretne elhelyezkedni.
| László: „Mi a családon belül nem szólunk bele a másik munkájába, így volt ez akkor is, amikor Ádám lediplomázott. Azt szerettük volna, ha a munkája kevésbé stresszes, így nem akartuk, hogy sofőr legyen. Aztán ő a saját pénzén levizsgázott és azt mondta, ki szeretné próbálni magát. Nem nagyon akartam, hogy ide kerüljön, mert féltettem az előítéletektől: ahány ember, annyi féle, nehezen megy az alkalmazkodás, talán én sem vagyok egy közkedvelt figura itt. Nem akartam, hogy Ádámnak problémája legyen ebből.”
|
Ádám: „Kezdjük azzal, hogy a középiskolában nem igazán tudtam, merre tanuljak tovább, egyedül a földrajz szeretete volt biztos részemről. A megszerzett felvételi pontszámom a geográfusra elegendő volt, így ezen a szakon végeztem Szombathelyen. A BSC után azonban nem folytattam a mesterképzést, mert addigra kikristályosodott bennem, hogy szeretném az önálló életemet elindítani, amihez elengedhetetlen az önálló kereset.” |
A szakma szépségeit és jövőbeli kilátásait, az előrelépési lehetőségeket is kicsit másképp látja az apa-fia duó: Laci Csabi 1983 augusztusa óta vezet, jelentős munkatapasztalattal a háta mögött is érezhető lelkesedéssel beszél a munkájáról, Ádám jövőbeli családi terveit szövögeti.
| László: „Én imádom a munkámat, most épp Ausztriába megyek. Már gyerekkoromban is szerettem utazni. Édesanyám kesztyűvarrónő volt Pécsett, busszal járt munkába. Én állandóan vele voltam, hogy úton legyek, rendszeresen eljártam buszozni. Az ilyen utakon gyakran bebóbiskoltam és a sofőr mögött ébredtem, mert, ha volt hely, én csak oda akartam ülni… Aki ezt a munkát nem szerelemből csinálja, annak kizárólag a pénz hosszútávon nem lesz elég.”
|
Ádám: „Látom korábbi szaktársaimon, akikkel a geográfus diplomát megszereztük, hogy olyan önkormányzati munkát végeznek, ahol van előrelépési lehetőség. Ez sajnos csak nagyon korlátozottan igaz a kamionozásban, legfeljebb a feltételek javulhatnak adott esetben, hogy ki milyen autót vagy fuvart kap. Egy önkormányzatnál a kereseti lehetőségek egyértelműbben szerényebbek, ugyanakkor annak a lehetősége, hogy minden nap a kedvesemmel lehetek, kárpótolná az anyagiakat.”
|
Sofőr múlt és jövő került szóba végül a Németh-család férfitagjainál. A családi előzményekről kérdezve Lacitól megtudtam, hogy az ő édesapja korábban a pécsi Zsolnay porcelángyárban volt targoncás és dömperes, – ami akkoriban amolyan billencs teherautónak számított.
Ádám párja, Niki testnevelőtanár és kézilabdakapus a nagykanizsai NBII-es csapatnál. Jövőre Tapolcán kap állást, akkorra tervezik az összeköltözést, addig is, Ádámmal próbálják kevés szabadidejüket és szabadságukat összeegyeztetni.
A jövőbeli terveket tekintve Ádám 2-3 éven belül családot szeretne alapítani, ugyanakkor az iparágnak nem fordítana hátat, még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy születendő gyermeke a logisztikában dolgozik majd.