Skip to main content

Kik vagyunk?
A J.S Logistics története lépésről lépésre

1997-ben Jerome Schüssler a német–francia–luxemburgi hármas határnál fekvő Kirkelben J.S. Logistics GmbH néven megalapította családi vállalkozását.
1
Cégalapítás
A J.S. Magyarországon
2
A német tulajdonos 2006-ban – felismerve a kedvező gazdasági helyzetet – felkérte egy magyarországi leányvállalat létrehozására az akkor még az anyacégnél dolgozó Bujtás-Kiss Emesét, aki immár több mint 18 éve látja el a J.S. Logistics Hungary ügyvezetői feladatait.
A J.S. Logistics kezdetekben csak a német anyacég alvállalkozójaként működött, ám néhány év múlva már önállóan is szerzett ügyfeleket, és egyre nagyobb sikereket ért el.
3
Önálló eredmények
Bővülés
4
Az elért eredmények és az előremutató tervek nyomán a cég 2023-ban felvásárolta a több mint két évtizedes fuvarozói múlttal rendelkező Active-Plus Logistics Kft.-t.
18 év alatt a J.S. Logistics Kft. eredményes működésének köszönhetően napjainkra a magyar közúti fuvarozói százas toplistájának első negyedében szerepel.
5
A legjobbak között
A csapat
6
A cég központi irodája Budaörsön, telephelye pedig a Győrtől 10 km-re fekvő Enesén található. A J. S. Logistics Kft. csapatát közel 100 kolléga alkotja, akik lelkiismeretes és odaadó munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak a cég eredményes működéséhez.

Értékek, melyek mentén dolgozunk heart

Hitelesség

Munkánk során mindig a kiemelkedő minőségre, a legjobb megoldás felkutatására és a közös értékeink előtérbe helyezésére törekszünk. Tartjuk magunkat vállalásainkhoz, döntéseinkért minden esetben felelősséget vállalunk. Megbízhatóságunk stabil és kiegyensúlyozott működést biztosít partnereinknek.

Szövetség

Ügyfeleink, partnereink bizalmát lelkiismeretes munkával és maximális lojalitással igyekszünk meghálálni. Munkatársainkkal való erős belső szövetség stabilitást nyújt tevékenységünk eredményességéhez is.

Szenvedély

A ránk bízott feladatok elvégzése során személyre szabott, ügyfelünk teljes megelégedését szolgáló megoldásokra törekszünk. Mindig elérhetőek vagyunk, érthetően kommunikálunk, mindez pedig munkánk minőségét alapjaiban is meghatározza. Célunk a kreatív és innovatív megoldások szállítása.

Környezetvédelmi törekvések

A szelektív hulladékgyűjtés mellett a legnagyobb hangsúlyt járműflottánk gazdaságos és hatékony működésére helyezzük. Ennek nyomán kizárólag EURO 6-os vontatókkal és egytengelyes pótkocsikkal dolgozunk, gépkocsivezetőink pedig rendszeresen részt vesznek gazdaságos vezetést oktató tréningeken.

Egészségmegőrzés

Kollégáink egészségére kiemelt figyelmet fordítunk. Az egészségbiztosítás mellett egészségvédelemmel kapcsolatos programokat hirdetünk, sofőrjeink mozgását „kamionos torna” videókkal is segítjük, irodánkban pedig minden nap gyümölcs várja a kollégákat.

Szerethető munkakörnyezet

Családbarát munkahely vagyunk, ahol törekszünk a család-munkahely egyensúly maximális elősegítésére. Kollégáink számára modern, ergonomikus kialakítású eszközöket biztosítunk, rendszeresen rendezünk csapatépítőket, sofőrjeinket pedig a nyári időszakban minden héten grillezéssel várjuk haza enesei telephelyünkön.